Mesék 160 karakterben


Mesemes hírlevél összefoglaló

MeSeMeSemény

      utolsó  frissítés: 2014. 04. 16.

  • Újabb Vendég-MeSeMeS-ek érkeztek “szerkesztőségünkbe”! Nádasi Lajos testipásztor (régi, szorgalmas alkotótársunk) egy talányos “Találós kérdést” küldött be, Falcsik László a Facebook oldalunkon jelentkezett be “A 3 kismalac” című alkotásával, míg Zsuzsi ka “A nagylelkű, de politikailag inkorrekt” című mesemessel örvendeztetett meg bennünket. Mindhárom alkotás a “Játék” fejezetben a “Vendég-MeSeMeS” ikonra kattintva olvasható.
  • Időközben 57-re nőtt azon országok száma, ahol “mesemesemény” történt, hiszen Vietnámból, Thaiföldről, Észtországból és Koszovóból is felkeresték a MeSeMeS honlapját.
  • Legutóbbi hirlevelünk óta 22-ről 28-ra nőtt azon USA tagállamok száma, ahol belekukkantottak a MeSeMeS honlapjába. A Kedves MeSeMeS olvasók a MeSeMeS Facebook oldalán érdekes statisztikákat láthatnak az oldal látogatottságáról (kor, nem, földrajzi elhelyezkedés szerint), ugyancsak itt közöljük az USA tagállamok “rangsorát”, ez úton is megköszönve a kaliforniai “csúcstartók” lelkesedését. 
 

      utolsó  előtti frissítés: 2013. 05. 20. 

  • Rendkívüli közlemény:  Lázár Ervin 2013. május 5-én született 77 éve. Emlékezve a mester születésének ezen mesebeli évfordulójára, illetve ünnepelve a Gyermeknapot 2013. május 26-án mesefilm ősbemutató lesz az M2 gyerekcsatornán 12:00 órakor. Ekkor és ott láthatja először a nagyközönség Lázár Ervin legnépszerűbb meséjének, a „Dömdö-dömdö-dömdödöm”-nek a zenés, animációs feldolgozását. A mesefilm 2013-ban készült, Sebő Ferenc zenés feldolgozása alapján („Erdei dalnokverseny” a Hangzó Helikon sorozat Lázár Ervin kötetében jelent meg eredetileg). A mesefilmben mesélő, zeneszerző: Sebő Ferenc, zene: Sebő-együttes, az animációt készítette és a filmet rendezte: Zeke László.  Sok szeretettel várunk minden kedves MeSeMeS olvasót a képernyők elé!
  • Libanon az 53. ország, ahol megnyitották a honlapunkat, ugyanis 2013. március 28-án MeSeMeSemény történt Beirutban.
 

 

 

 

Minek a bagolynak arany?

Hangsávok: Magyar Zeke Lackó Zeke Lackó Deutsch

Feliratok: Magyar Norvég Rovásírás


 

Mesemes szövege

154 karakter. Fél nappal korábban kelt. Úgy tudta, hogy "aki korán kel, aranyat lel". Egy csomó arannyal álmatlankodott egész nap, éjjel pedig nem volt ereje egerészni.

Szerzői kommentár »

Küldd el ezt a videót ismerősödnek!








Új kódot kérek!



Hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott e-mail címre tájékoztatást küldjenek MeSeMeS eseményekről.
A mesemes honlap adataimat kizárólag ilyen célból kezelheti.


Felhasználói kommentek:

Szólj hozzá!



Tetszett? Oszd meg ismerőseiddel!
Minek a bagolynak arany?